K. László Szilvia Költő, meseíró hivatalos honlapja
   K. László Szilvia - Versek, verses mesék ovisoknak, kisiskolásoknak

A fuvola és a csillagok A tétova törpe Erdei igazság Buborék Egérmese
A zebracsikó Vékony dróton Amikor anya mos Félcipő Tréfás vers
Félcipő Tréfás vers Hogy is van ez? Ici-pici kiflicsücsök Ha felnövök
Ha felnövök Kék puding Ki van a telefonban? Dühös vagyok Hol van a szó?
Viola, a teknősbéka Szoba A mi kiskutyánk Színes ceruzák Ütött-kopott öreg medve
Színes ceruzák Gergely-járás A varázsló A fekete és fehér nyuszi A halacska meséje
Halihó, a törpe Gyümölcsöstál Névnapodra Szülinapra Mégis könnyebb
Hóembernyi hadsereg Szeleburdi szélgyerek Nemtalálod királyság A Nap és a Hold Tarisznyába való vers
A kis Lajhár Alajos Az alma Lali, a lila liba Süni Sára Fent az égen pipázik a Nap
Állati Misu és a csészealj Erdő mélyén csodakő Bárányhimlő-űző versike Csak egy régi írógép volt
Barátság   Ringató A lusta kiskakas Vörös bundás Cirmi cica

LALI, A LILA LIBA

Lali, a konok liba,
lúdanyó makacs fia
nem álhatta fehér színét
a libanép büszkeségét
egyszer csak lúdtollát fogta
lilára kente és fonta,
így jár ezentúl - mondta.

- Jaj, jaj, kisfiam! - sipog
lúdanyó egyre csak zokog
gácsér úr kergeti,
testvére int neki,
rokona, barátja,
aki csak meglátja
egyre csak neveti, komolyan nem veszi
- Lalika megbuggyant! - mindenki hirdeti.

Anyja csak kesergi,
két szárnyát tördeli,
az apja már veréssel,
mérgesen fenyíti.
Pápaszem tanár lúd
naplóját megnézi
tanítvány fejével
megpróbál beszélni.

Lali, a lila liba,
lúdanyó konok fia
nem érti mi a hiba,
mért baj, ha színe lila.
Látják, hogy igen eszes,
jószívű, természetes.
Járja az iskolát,
jól tanul, jó barát, csak ez az egy kis hiba,
csak mert a színe lila,
mert, hogy egy lila liba,
jaj, ez már nagy galiba!

Telnek, csak telnek a napok,
hol a hold, hol a nap ragyog,
míg aztán az egyik éjjel,
üzenet jön déli széllel,
susogja a sás, a virág
ám hiába,
mert nem hallja,
nem érti meg
libafalka,
nem figyel fel a veszélyre,
a vészjósló sötét éjre,
alszik már a libavilág.

Kivéve a lila libát!
Lali hallja, Lali érzi,
sás és virág szavát érti.
Nagyot kiált:
- Veszedelem!
No lesz is nagy ijedelem!
- Erre szaladj, arra szaladj,
gyorsan, gyorsan, mihamarabb!
Jön a róka, figyeljetek,
lusta kutyák, ébredjetek!

Öreg Morzsa rögtön ugrik,
Bodri is jön, fut az útig.
Jól megtépik,
jól megrázzák,
ott is hagyja az irháját.

Megnyugszik a libavilág,
ünneplik a lila libát.

Telnek, csak telnek a napok,
hol a hold, hol a nap ragyog.
Telnek, csak telnek az évek,
Lalikánk gácsérrá érett.
Lilában ragyogó tolla,
Lúd Lilla szívét megfogja.

Egy nap aztán sok liba,
kis liba és nagy liba,
táncolnak a lagziba.

A vőlegény aznap éjjel
lila tollát levette,
és a tollát, a szép tollát
hófehérre festette.
Bizony sokan csodálkoztak,
bizony sokan sajnálták,
különleges lila színét
olyan régen megszokták.

Teltek napok, teltek évek,
nyugodtan élt sok liba,
mind egyforma, mind hófehér,
nincs is már több galiba.

Ám egyszer csak, képzeljétek,
ifjabb Lúd Lali liba
-a mi Lalink kisfia-
úgy érezte, másra vágyik,
nem áll be libasorba
ecsetet vett,
festéket vett,
és a tollát, a fehéret,
új festékbe mártotta,
ő bizony a libatollát
befestette pirosra...
sok egyforma liba közül ki kell tűnni -
azt mondta.