K. László Szilvia Költő, meseíró hivatalos honlapja
   Egyperces novellák - majdnem és teljesen felnőtteknek

A LÉGY A KÍGYÓ ÉS AZ ÖNBIZALOM NYOMOT HAGYNI AZ IRÓ A GOMB AZ ALMA
A RÓZSASZÍN FLAMINGÓ VISSZATEKINTÉS DENEVÉR A LEVÉL ISZONYAT SZERELEM
A FÜLBEVALÓ SORS LEVEGŐ MEGÚJULÁS KÖNYVTÁR  

AZ ÍRÓ

Az író napjai egyformán teltek. Reggel, mindig azonos időpontban felkelt, s egy csésze kávé elfogyasztása után munkához látott. Ilyenkor nem szabadott zavarni. A gyerekek lábujjhegyen járkáltak a lakásban, s a feleség nem merte leszedni a megszáradt ruhákat a szárítókötélről. Mert a lépcső nyikorgott!
A gyerekek tudták, hogy apuka alkot, hogy valami nagyszerűre készül. A feleség is tudta. Az író is tudta.
Délben rövid ebédszünetet iktatott be, gondolataiba mélyedve, szórakozottan kevergette a húslevest. Néha felsóhajtott:

- Mindannyian múlandóak vagyunk, mint a zsírcseppek a leves tetején.

Az asszony és a gyerekek egymásra néztek, és elismerő, hitetlenkedő bólogatással adták jelét tiszteletüknek.
Az író ebéd után sem pihent. A vacsoráját a szobájába kérette, és késő éjszakáig dolgozott.
Amikor megbizonyosodott róla, hogy elég mélyen alszik már, a feleség belopódzott a szobájába, és kiürítette a papírkosarat. Ez volt az egyetlen pillanat, amikor úgy érezte, közel van hozzá a férje, hogy talán sikerül a gondolatai közelébe férkőznie. Szeretettel dajkálta a kosár tartalmát, jól a kebléhez ölelte, nehogy egy is elszállhasson belőle - így cipelte le a lépcsőn. Alig győzte a kukába gyömöszölni a fehér papírlapokat. Egyet-egyet óvatosan széthajtogatott, és elolvasta a rajta szereplő írást: "a cél".
Minden egyes nap, minden egyes összegyűrt papírdarabon ezt találta, de nem érezte magát elég nagynak ahhoz, hogy el merjen gondolkozni ezen.
Aztán, amikor eljött az író utolsó órája, és a család megrendülten állta körül az ágyat, a feleség minden bátorságát összeszedve megkérdezte tőle:

- Elolvashatnánk-e amit eddig írtál, amit hosszú, keserves munkával sikerült létrehoznod?
- Nem írtam semmit. - jelentette ki elhaló hangon az író.
- Neem? De... de hiszen... akkor miért? Édes férjem, akkor miért dolgoztad át az egész életed?
- Hogy-hogy miért? Hiszen író vagyok! - csattant fel a haldokló, és ez olyan állítás volt, mellyel a feleség nem is tudott volna vitatkozni.