A LÉGY

Ízelt lábai karistolták az üveget. A felső sarokból indult és aprólékosan, minden négyzetcentimétert gondosan letapogatva bejárta a területet.
Egy kis rést, csak egy aprócska nyílást akart találni. Egy pici nyílást, ami a szabadsághoz vezeti.
Nem kívánt enni, nem kívánt inni, egyetlen cél lebegett a szeme előtt. El kell jutnia oda, ahol várnak rá a többiek. Ahol nem kell egyedül röpködnie, ahol megértik a zümmögését.
Művelt légy volt különben, gyakran használt olyan szavakat, mint például konföderáció vagy diszkrimináció, meg ilyenek. Fölöttébb kellemetlen, hogy éppen a légytársadalom eme remek példánya került fogságba.
Meg sem fordult a fejében, hogy föladja. Mikor a kimerültség első jeleit tapasztalta magán, megpróbált szép dolgokra gondolni. Ott, az üveg túloldalán vár rá a szerelem. Ha megtalálja a rést, ha végre kijut innen... igen, akkor bizonyára megtalálja az igazi társat, és soha, soha nem lesz többé egyedül.
Lement a nap, és a légy egyre kétségbeesettebben kapaszkodott a síkos üvegbe.

Feljött a nap, és a légy még mindig próbált kapaszkodni az illúzióba.
Aztán megtörtént a csoda, mert csodák azért még vannak. Kinyílt az ablak. Kinyílt az ablak s a légy félholtan, de a győztesek mosolyával zuhant be a szobába.